Kosár

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy
elsők között értesülj újdonságainkról!

A kosár üres
Menü+

Magyar Kultúrshock
2012. 05. 06.

Magyar Kultúrshock 2012. 05. 06.

SZÍNHÁZ ÉS KÉT KONCERT – EGY ESTE

A Stage in London ismét egy különleges estével örvendezteti meg a Londonban élő magyar színház – és zenerajongókat.
A rendezvényt a londoni Magyar Nagykövetség és a Magyar Kulturális Központ is támogatja.

18 éven felülieknek!  •  Másnap Bank Holiday lesz!

Az egész estét betöltő program során Kálloy Molnár Péter előadásában (és fordításában) láthatjuk a Caveman című színházi darab esszenciáját, aztán Pesti Álom című lemezének koncertjét és végül Hrutka Róbert és zenekara mutatja be legújabb lemezét.

Az esemény sztárvendége Palya Bea lesz, aki egy kivételes tehetségű énekesnő, táncos és író.
Róla írták: „Szavakkal voltaképpen megfogalmazhatatlan kisugárzása, mely olyan varázsos erejű, hogy egyszerűen mindent zenévé változtat maga körül.”

Jó hírünk van azoknak a vendégeinknek, akik szeretnék elhozni angol nyelvű barátaikat, ismerőseiket is. A Caveman feliratozva is látható majd illetve a dalok egy része angol nyelven fog elhangzani.

  1. Kálloy Molnár Péter előadásában a Caveman (Ősember) című darab esszenciája

    A Caveman (Ősember) bemutatója óta számtalan rekordot megdöntött tengeren innen és túl. Népszerűségét mutatja, hogy eddig mintegy négymillió néző volt kíváncsi rá, sőt, 1996-ban New York akkori polgármestere július 18-át Caveman napnak nevezte ki!Műfaját tekintve a hazánkban még kevésbé elterjedt one-man-show, azaz egyszemélyes vígjáték, Kálloy Molnár Péter pedig tökéletes választásnak bizonyult a családja mellől az utcára penderített középkorú férfi szerepére, színészi játéka, mimikája gyorsan magával ragadja közönségét. Se velük, se nélkülük – férfi és nő örök konfliktusa az ellentétes nemmel áll tehát a középpontban, s miközben jót nevetünk a komikus ki- és beszólásokon, legbelül mindenki magára ismer…Caveman egy szembesítés, de közel sem fáj annyira, mint más esetekben, mikor önmagunkba kell néznünk. Legalábbis elsőre. A helyszínen ugyanis elnyomja a humoráradat, azonban mikor másnap letisztul, bőven van min gondolkodni, és bólogatni.
  2. Kálloy Molnár Péter: Pesti álom című lemezének bemutatójaÚj zenei CD-je történeteket mesél: az édes bombanőről, a száz évvel ezelőtti körútról, a plázacicáról, a gyermekkorról, a felnőttkor gyerekességeiről, szerelemről, szakításról. A szövegekben költészet, majd elementáris erejű, olykor fanyar humor. Minden, amit megszokhattunk tőle színészként.Varázslatos szívet-elmét megdolgozó utazásra invitál a művész. Tucatnyi nótája közt nincs tucat-nóta, történetei megérintik, elgondolkodtatják, nevetésre vagy éppen csodálkozásra késztetik az embert.
  3. Hrutka Róbert és zenekarának koncertjeHrutka Róbert Fehérvári Attilával (basszusgitár, vokál), Kalmus Feliciánnal (elektromos cselló), Dely Domonkossal (vokál, perka), Borlai Gergővel (dob) és Galambos Zoltánnal (billentyű, vokál) elkészítette első önálló albumát, a Szabadság-vírust.
    „Pont az a szép a halandóságban, hogy nem tudni mikor törlik fentről a programot… Ha mindenki úgy élne meg minden percet, hogy tudná, talán az lesz az utolsó perc… Több időt szentelnénk az álmaink megvalósítására. Álmaim közül az egyik, ezzel a lemezzel, megvalósult. Remélem azokban, akik meghallgatják az albumot, az érzelmek kódolják majd a dalok üzeneteit… És a vírus tovább terjed!”
    – fogalmazott Hrutka Róbert.
Az előadás időtartama kb. 4 óra, két szünettel.

Kapunyitás: 17:30 Kezdés: 18:30 Várható befejezés: 22:30

A helyszín megközelíthető:

Busszal: 4, 19, 30, 43 Metróval: Highbury & Islington állomás (5 perc), Angel állomás (15 perc)

A belépőjegyek ára elővételben: £21 Az előadás napján, a helyszínen: £24

Helyfoglalás érkezési sorrendben.

On-line jegyvásárlás:

A weboldalunkon keresztül (www.stageinlondon.co.uk) minimális költség felszámolása mellett (£1.05/jegy), a PayPal biztonságon rendszerében is megvásárolhatod a jegyedet. www.ents24.com

Belépőjegyek ezeken a helyszíneken is kaphatóak:

Nemesis Tattoo and Piercing / 3 Buck Street / Camden Town / NW1 8NJ Paprika Store / 50 Green Parade / Green Lanes / N4 1AG Beauty Garden kozmetika / 46 Chaucer Green / CR0 7BN

Azok a Vendégeink, akik részt vettek 2011. november 26-án a Vers Színház előadásán és szeretnének eljönni a májusi programunkra, kérjük, hogy a .uk e-mail címen előre jelezzék jegyvásárlási szándékukat. A jegyük bemutatásakor a helyszínen 20% kedvezményt kapnak.

Szeretettel várunk Mindenkit!

További információ :

www.stageinlondon.co.uk

www.facebook.com/stageinlondon

www.kalloy.hu

www.hrutkarobert.hu

https://www.facebook.com/HrutkaRobert?sk=info

www.palyabea.hu

+44 (0) 75 4029 5651 – Edit +44 (0) 75 4059 5651 – Gábor

 

© 2014-2024, Stage in London - All rights reserved!